2008. december 30., kedd

Hadísz a megbocsátásról


Anasz (r.a.) elbeszélése szerint egyszer Allah Küldötte (s.a.w.) társaságában ültek, és ő annyira mosolygott, hogy a fogai látszottak. Omár (r.a.) megkérdezte: „Allah Küldötte, mi az, ami miatt így mosolyogsz?” Mohammed Próféta (s.a.w.) azt felelte:
„Azt láttam, hogy két ember térdel Allah színe előtt az elszámoláskor.
- Uram, ez az ember tartozik nekem a jogaimmal! - mondja az egyik Allahnak:
- Add meg a jogait ennek a testvérednek! – mondja a Mindenható Allah a másiknak.
- Uram, mit adjak neki, nem maradt semmi jócselekedetem!
- Akkor pedig vegyen el a bűneimből – mondja az, akinek tartoznak.
Ekkor Allah Küldötte (s.a.w.) szemei könnyel teltek meg, és alig tudott megszólalni. Azt mondta:
- Olyan nehéz nap lesz ez, amikor mindenki keres valakit, akire a bűneit háríthatná.
Majd így folytatta: Allah pedig azt mondja a panaszos embernek:
- Nyisd ki a szemed, és lásd a Kert szépségeit, és a palotádat a Kertben.
- Uram! Városokat látok ezüstből, és drágakövekkel díszített palotákat! – kiált fel az ember. – Ez vajon melyik prófétái, melyik igazé vagy mártíré?
- Azoké mindez, akik megfizették az árát – mondja neki Allah.
- Ki az, aki képes lenne megfizetni ezek árát? – kérdezi az ember.
- Te képes lennél megfizetni – feleli neki Ura.
- Ugyan, mivel lennék képe megfizetni?
- Azzal, hogy megbocsátasz a testvérednek. Akkor ezek mind a tiéd lehetnek.
- Uram, megbocsátottam neki – mondja az ember.
- Akkor fogd meg a testvéred kezét, és lépjetek együtt a Paradicsomba – mondja neki a Mindenható Allah.
És Mohammed Próféta (s.a.w.) hozzátette:
- Féljétek Allahot, és teremtsetek békét a testvéreitek között. A Mindenható Allah is ezt fogja tenni a Túlvilágon.

2008. december 29., hétfő

Beszéd


„Ha beszélni akarsz, előbb állj meg és gondold át, hogy ha nem mondod ki, amit akarsz, Allah számon fogja-e kérni rajtad az Utolsó Napon. Ha igen, akkor mondd ki, amit akartál, de ha nem, akkor inkább hallgass.”
Imám Ghazali

2008. december 26., péntek

Ali (r.a.) mondása

„Ó, emberek! Tanuljátok meg tőlem a következőket, mert bármerre is utaznátok, az egész világon nem találnátok meg. A hívő bármit is akar, csak Allahtól remél, nem félemlíti meg más, csak a bűnei, nem szégyell tanulni arról, amit nem tud. Ha megkérdezik, és nem tudja a választ, nem szégyelli azt mondani, hogy Allah tudja. Tudjátok meg, hogy a hitnek olyan a türelem, mint a testnek a fej. Fej nélkül a test haszontalan.”

2008. december 25., csütörtök

Omár ibn Abdulaziz (r.a.) beszédéből


"Allahra esküszöm, nem értem azok az embereket, akiknek reggel nincs semmi biztosítékuk, hogy megérik az estét, és este nincs semmi biztosítékuk, hogy megérik a reggelt, és mégis olyan hosszú terveket készítenek, amire az egész életük sem lenne elegendő – és közben eléri őket a halál.
Nem láttátok-e azoknak a végét, akik evilági dolgokkal büszkélkedtek? Azoké a jó hír, akiket Allah megment a büntetéstől. Azoké az igazi békesség, akik az Ítélet Napján túl vannak az elszámoláson. Aki a saját szívének betegségét nem képes meggyógyítani, az hogyan tudna segíteni másokon?
Amit saját magamnak is tiltok, azt hogyan engedhetném meg nektek? Ha így tennék, mi lenne velem a Túlvilágon, amikor kiderül, hogy ki az igazán gazdag és ki az igazán szegény? Gyenge vagyok, kiszolgáltatott és tehetetlen, ó, Teremtőm! Akkora a felelősségünk, hogy ha a csillagokra raknák, kihunyna a fényük, a hegyek elolvadnának tőle, a föld beomlana és darabokra hullana. Vajon nem tudjátok, hogy két hely van: a Paradicsom és a Pokol, és ezen kívül nincs más? Bizony, mindannyian kerülni fogunk valamelyikbe."
(Omár ibn Abdulaziz, r.a.)

2008. december 24., szerda

Abdul Kadir Geilani


"Ő az, aki a teremtménye szaván keresztül hív téged, válaszolnod kell hát annak, aki az Ő meghívását adja át. A háborítatlan tisztaságra hív el téged. Arra int, hogy tartóztasd meg magad az Ő teremtményeitől, és találj megelégedést Benne. Arra sürget, hogy légy azok között, akik megemlékeznek Róla, hogy azok közé tartozhass, akikről megemlékeznek majd az Ő jelenlétében."

2008. december 21., vasárnap

Hadísz

Adi ibn Hátim (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Féljetek a Pokol tüzétől, még ha csak azzal is, hogy egy fél datolyát adtok adományba, és ha még ezt sem engedhetitek meg magatoknak, akkor legalább egy jó szót szóljatok”.

2008. december 20., szombat

A barátságról


"Allah Küldöttének (s.a.w.) igazságára és Uramra esküszöm, hogy a mérgeskígyó jobb, mint a rosszindulatú barát. Mert a mérgeskígyó csak az életét veszi el annak, akit megmart, a rossz szándékú barát pedig az örök Tűzbe vezeti a lelkét."
(Dzselaleddin Rúmi)

2008. december 19., péntek

Felkészülés


"Ó, ifjú ember, olyasmivel foglalkozz, ami fontos számodra, és ami megváltoztat. Ami fontos számodra, az a felkészülés arra, ami a halál után vár. Fontos számodra a küzdelem az alsóbb éneddel. Fontos számodra az, hogy a saját hibáidat kijavítsd, de az nem, hogy mások hibáit keresd. Emlékezz a halálra, és azon igyekezz, hogy felkészülj arra, ami utána vár, mert a Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Az az okos ember, aki elszámolásra hívja saját magát, és arra készül, ami a halál után várja, az ostoba pedig az, aki hagyja, hogy alsóbb énje a szenvedélyeit kövesse, és mégis Allah megbocsátására vágyik.”
Abdul Kadir Geilani

2008. december 17., szerda

Magány


"Légy elégedett bármivel, amit Urad rendelt neked. Aki állhatatos és türelmes, az sikerre fog jutni. Aki türelemmel tűr, annak a szíve meggazdagodik, és a szegénység elmúlik tőle. A magányt kell választanod, hogy képes legyél őszintén imádni Uradat, mert a magány jobb, mint a rossz társaság. Azt mondják, hogy egy igaz embernek volt egyszer egy kutyája. Megkérdezték tőle: „Miért nem szabadulsz meg ettől a kutyától?” Azt felelte: „Jobb, mint egy rossz barát.”
Abdul Kadir Geilani

2008. december 16., kedd

Előadások

A keddi és a csütörtöki előadások hallgathatók az Interneten keresztül, egyelőre insallah Skype-on, aztán majd meglátjuk.

Ha szeretnél bekapcsolódni, akkor vegyél fel skype-on a partnerlistádra insallah. "halimahanif" néven vagyok fenn. Jó, ha jelzed e-mailben is a szándékodat, és akkor 18:15 körül hívunk.

Halima

2008. december 15., hétfő

Hadísz


Ibn Maszúd (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Találkoztam Ibrahimmal (s.a.w.) a Felmenetel Éjszakáján. Azt mondta nekem: „Add át üdvözletem a népednek, Mohammed, és mondd meg nekik, hogy a Paradicsom hatalmas, termékeny síkságból és édes vízből áll. Kopár és fátlan hely ez, ahol a fák azáltal nőnek, ha valaki kimondja: dicsőség Allahnak, Allahot illeti a hála, nincs más Isten, csak Allah, és Allah a leghatalmasabb.”

2008. december 9., kedd

Áldott Ünnepet

Kedves testvéreim,

Mindenkinek áldott ünnepet kívánok. A Mindenható Allah fogadja el a Zarándoklatot, az imát, a böjtöt, az áldozatot és a bűnbánatot minden muszlimtól.

Ma nem lesz poszt, még a konyhában harcolunk a marhákkal :)

Halima

2008. december 8., hétfő

Hadísz


Abu Huraira (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A Mindenható Allah azt mondta: Igaz szolgáimnak olyat készítettem elő, amit a szem még nem látott, a fül még nem hallott, és az ember elképzelni sem képes. Ha akarjátok, mondjátok: „Egy lélek sem tudja, milyen vigasz vár rá."

2008. december 7., vasárnap

Ibn Kathir a fohászkodásról


"A szolgának életének minden órájában, minden percében szüksége van a Mindenható Allahra ahhoz, hogy a vezetés egyenes útján megmaradhasson, és hogy még szilárdabban és állhatatosabban követhesse azt. A szolgának nincs ereje ahhoz, hogy bármi jót vagy rosszat tehessen magának, hacsak nem Allah engedelmével. Ezért parancsolta neki Ura, hogy állandóan fohászkodjon Hozzá, hogy Ő megadhassa neki a segítségét, az állhatatosságot és a sikert. Bizony, az a boldog ember, akit a Mindenható Allah a fohászkodásra vezet. Ezért parancsolta a Mindenható Allah hívő szolgáinak, hogy így fohászkodjanak: „Urunk! Ne hagyd, hogy a szívünk eltérjen (az igazságtól), miután már vezettél minket, és add meg nekünk a Tőled származó Kegyelmedet.” (3:8)"
Ibn Kathir

2008. december 6., szombat

Holnap Arafa napja


Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Ami az Arafa napján való böjtöt illeti, úgy tudom Allahtól, hogy az vezeklés az előző év bűneiért és a következő év bűneiért. Az Asura napján való böjtről pedig azt tudom Allahtól, hogy vezeklés az előző évért.”

2008. december 5., péntek

Fohász


Ibrahim ibn Atham (Allah legyen vele kegyelmes) azt mondta: „Egy éjjel az éjszaka elejétől a végéig sírtam. Egész idő alatt folyamatosan fohászkodtam, és közben folytak a könnyeim. De amikor már majdnem eljött a hajnal, lecsukódott a szemem, és elaludtam. Álmomban a Mindenható Allah szólt hozzám: ’Ó, Ibrahim, jobb lenne neked, ha ezekkel a szavakkal fohászkodnál Hozzám: Ó, Allah, add, hogy elégedett legyek a Te rendeléseddel. Add, hogy türelmes legyek a Te próbatételeiddel szemben. Add, hogy hálás legyek a Te áldásaidért. A kegyelem teljességéért, a jóért és az állhatatos szeretetért könyörgök Hozzád.’ Aztán felébredtem, és még akkor is ezeket a szavakat ismételgettem.”

2008. december 4., csütörtök

Hadísz


Ibn Omár (r.a.) arról számolt be, hogy a Próféta (s.a.w.) azt mondta: „Csak két embert lehet irigyelni. Az egyik, akinek Allah megadta a Korán ismeretét, és éjjel-nappal azt olvassa, a másik, akinek Allah gazdagságot adott, és éjjel-nappal abból adakozik”.

2008. december 2., kedd

Hadísz


Ibn Maszúd (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Ha valaki szükséget szenved, és az emberekhez fordul, nem szűnik meg szüksége, de aki Allahhoz fohászkodik, előbb-utóbb megkönnyebbül”.

2008. december 1., hétfő

Hadísz


Ibn Abbász (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Semmilyen más napon nem kedvesebb Allah előtt a jócselekedet, mint a zarándoklati hónap első tíz napján”. Megkérdezték tőle: „Még az sem kedvesebb Neki, ha valaki harcol Allah útján?” „Az sem, hacsak nem viszi a harcba életét és vagyonát, és ott nem hagyja mindkettőt.”

Meghívó

As-salamu alaykum,

Az elmúlt néhány napban sajnos gond volt a gépemmel, és némi adatvesztés is történt, tehát aki az utóbbi héten nem kapott választ a nekem írt e-mailjeire, ill. nem jelent meg az ide írt megjegyzése, az ne sértődjék meg :). most már insallah minden rendbaen van. rögtön fel is használom az alkalmat az alábbi MEGHÍVÓ beírására.

A következő hétvégi szeminárium 2008. december 6-án, szombaton lesz. Ez alkalommal, mivel sokan böjtölnek, közös reggeli nincs. Délelőtt 10-re várunk minden résztvevőt, és a hivatalos program insallah 4-ig fog tartani, utána iftár. Sok szeretettel várunk mindenkit.

Halima

2008. november 27., csütörtök

Hadísz


Abdullah ibn Abbász (r.a.) arról számol be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Ha Ádám fiának egy egész völgye lenne, teli arannyal, egy másikat kívánna mellé. Semmi sem tölti meg a száját, csak a sír földje. Allah azokhoz kegyes, akik bűnbánattal fordulnak hozzá.”

2008. november 24., hétfő

Kicsit OFF leszek...

Elnézést, kicsit OFF (témához nem tartozó) leszek ma reggel, de ismét megkaptam néhány muszlim feladótól azt a lánclevelet, amit az elmúlt kb. 3 évben kb. 10 alkalommal megkaptam már. Kb. Arról szólt, h.: "Ez a másfél éves kislány megégett!! Nézd meg a képet!! Minden egyes tovább küldött email-ért a plasztikai műtéthez az erre a célra nyitott számlára pénz érkezik!!"
Lányok, az adakozás nagyon dicséretes, szép és hasznos dolog. DE. SEMMILYEN módszerrel nem lehet követni, h. egy adott levelet hány címre továbbítanak szerte a világon, és SOHA, SENKI nem fizet SEMENNYI pénzt SEMMILYEN továbbított levélért.
Talán emlékeztek még az Internet elterjedése előtt divatos "szerencse-levelekre": másold le ezt a levelet n (ahol n >= 20) példányban, és add tovább, mert ha nem, akkor irgum-burgum lesz. Hát, az, h. majd bárki fog x centet/forintot/bármit fizetni a továbbított leveleid után, az kb. annyira reális, mint az irgum-burgum.
Ha valamilyen célra adakozni akarsz, és meggyőződtél róla, h. valóban oda megy a pénzed, ahova szánod, akkor adakozz. De abba az ábrándba ringatni magunkat, h. ha a címjegyzékemben szereplő x számú címre továbbítok egy levelet, azzal bármit is tettem, telejsen felesleges. Nem tettél semmit, csak bedőltél valakinek, akinek nincs jobb dolga, mint ilyen ostobaságokkal szórakozni.
Amellett, h. a mások levelesládáját elárasztó spam- (kéretlen levél) áradat rendkívül idegesítő, van még néhány hátulütője:
1. Ezzel is növeled az Interneten keringő levélszemét mennyiségét. A statisztikák szerint ma más az e-mailek több mint 80 százaléka spam.
2. Sajnos ezzel nem pont a legelőnyösebb képet alakítjuk ki magunkról. Azért az emberek túlnyomó többsége tudja ám, h. ezek a levelek csak beugratások...
Mit tehetünk, ha meg akarunk bizonyosodni a segélykérés eredetiségéről?
- Legjobb, ha utánanézel, vagy az Interneten rákeresel a témára/nevekre, vagy az illetékes szervezetnél érdeklődsz (pl. van egy hasonló, véradásra felszólító lánclevél - ilyen esetben tessék felhívni az Országos Vérellátó Szolgálatot).
- A levél származzon hiteles forrásból, ha előtted már megjárt kb. 15 továbbítási kört, akkor valószínűleg annyira nem kell komolyan venni... Van-e konkrét név, olyan leírás, ami alapján a szereplőknek utána lehet nézni? (Pl. ebben a levélben az "egy kislány", az eléggé tág kör...)
- Vannak olyan jelek, amelyek egyértelműen utalnak arra, h. a levél hamis: pl. ha azt ígéri, h. minden továbbított levél után bárki is x összeget kap, illetve, ha benne van a "küldd tovább minél több embernek" kitétel...
További átgondolt, sikeres e-mailezést :),
Halima

2008. november 20., csütörtök

Hz. Omár (r.a.) mondása


Három dolgon mindig meglepődök: hogy az ember tudja, hogy a halál elkerülhetetlen, és mégis menekül előle, hogy másokban a legkisebb hibát is észreveszi, saját magában meg a legnagyobbat sem, és hogy ha az állatai megbetegszenek, gyógyítja őket, de nem próbálja meggyógyítani a saját szívének betegségét.

2008. november 19., szerda

Korán-olvasás

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh,

Ma reggel hadd ajánljam nektek egyik kedvenc Korán-olvasóm, Sejkh Ramadhan al-Sabagh oldalát, ahová, Allah jutalmazza őt és csapatát, felkerült a teljes Korán MP3 formátumban, hallgatható, tölthető. Tényleg gyönyörűen olvas, álljon itt egy példa:



És ahol az MP3-akat találjátok:

http://www.sheikhramadanonline.com/The%20Complete%20Noble%20Quran.htm

Jó hallgatást,

Halima

2008. november 18., kedd

Hadísz


Hárisza ibn Vahab (r.a.) arról számolt be, hogy hallotta, amint Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Beszéljek nektek azokról, akik bejutnak a Paradicsomba? Az összes alázatos, szerény ember, akit gyengének tartanak, és lenézik őket. Pedig ha Allahhoz könyörögnek, Ő bizony megadja nekik, ami a kívánságuk. És most beszéljek nektek a Pokol lakosairól? Az összes rosszakaratú, modortalan és kevély ember.”

2008. november 17., hétfő

Hz. Omár (r.a.) mondása



Allah áldja meg azokat, akik keveset beszélnek, de sokat cselekszenek.

2008. november 15., szombat

Beszéd


Hz. Ali (r.a.) azt mondta: A beszéd olyan, mint a gyógyszer: egy kis mennyiség meggyógyít, a nagy mennyiség megöl.

2008. november 14., péntek

Hadísz

„Elhagyják ágyukat, és Urukhoz fohászkodnak félelemmel és reménnyel” (32:16)

Abu Huraira (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A Mindenható Allah azt mondta: Jelen vagyok, ha szolgám Rám gondol, és vele vagyok, ha megemlékezik Rólam. Ha magában emlékezik meg Rólam, Én is magamban emlékezem meg róla, és ha társaságban emlékezik meg Rólam, Én is megemlékezem róla jobb társaságban.”

2008. november 13., csütörtök

A világ



"Figyeld meg, hogyan bánik a világ uralokodóival és gyermekeivel, hogyan csapja be őket, hogy játszik velük, hogyan emeli fel őket, lépésről lépésre, hogyan ad nekik hatalmat a többi ember felett, hogyan mutatja nekik kincseit és szépségeit. És amikor ezek a szerencsétlenek magas rangjukat, kellemes életüket és az evilág szolgálatait élvezik, akkor az hirtelen megragadja őket, megvakítja és lehajítja őket magas helyükről, hogy a mélybe zuhannak, összetörnek és elpusztulnak, a világ pedig ott áll és nevet rajtuk, és mellette áll Iblisz, és vele nevet. Ezt tette és ezt teszi az evilág a számtalan uralkodóval, herceggel és gazdag emberrel, Ádám próféta (a.s.) idejétől a Feltámadás Napjáig. Felemel és aztán a mélybe taszít, előre segít, aztán visszaránt, gazdaggá tesz, aztán elszegényít, felhízlal, aztán feláldoz."

2008. november 12., szerda

Hadísz


Abu Huraira (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A Feltámadás Napján a Mindenható Allah megkérdezi majd: ’Hol vannak azok, akik kölcsönösen szerették egymást az Én Dicsőségemért? Ma menedéket adok nekik az Én Árnyékomban, amikor nincsen más árnyék, csak az Enyém.”

2008. november 10., hétfő

Tudatosság


"Ó, ti, akik úgy imádkoztok, hogy a szívetek nincs jelen az imában! Olyanok vagytok, mint a szamár, amely a malmot forgatja, bekötött szemmel. Azt hiszi, hogy már hosszú mérföldeket tett meg, pedig el sem mozdult a helyéről. Jaj nektek! Felálltok és meghajoltok az imában, éheztek és szomjaztok a böjtben, de szívetekben egy porszemnyi sincs az őszinte hitből és az Igazság Mindenható és Dicsőséges Urának Egyedülvalóságában való szilárd meggyőződésből - mi előnyötök származik hát mindebből? Mi mást szereztek az éhségen és fáradtságon kívül?"
(Sejkh Abdul Kadir Geilani)

2008. november 9., vasárnap

Fohász



Abu Huraira (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta leborulásban: „Ó, Allah! Bocsásd meg a bűneimet, a kicsiket és nagyokat, az elsőt és az utolsót, a nyíltan és a titokban elkövetettet.”

2008. november 7., péntek

Hadísz

Áisa (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Az, aki szépen és folyékonyan olvassa a Koránt, a tiszteletre méltó és engedelmes angyalok közé kerül. És az, akinek nehéz a Koránt olvasni, és gyakran megakad benne, de mégis olvassa, dupla jutalmat fog kapni”.

2008. november 6., csütörtök

Timi anyukájának sütije :)

Aki itt volt kedden, az tudja, miről beszélek... aki meg nem az feltétlenül próbálja ki insallah, mert egészen fantasztikus diós sütiről van itt szó.

Hozzávalók:
4 tojás
20 dkg liszt
30 dkg cukor
20 dkg dió
fél csomag sütőpor
lekvár

Elkészítés:
A tojások sárgáját a cukorral és 10 evőkanál hideg vízzel kikeverjük. Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a darált diót, elkeverjük, majd a felvert tojásfehérjéket óvatosan hozzákeverjük. kivajazott, kilisztezett tepsiben, kb. 140 fokon 35 percig sütjük. végül kettévágjuk, és lekvárt teszünk közé.

TÉNYLEG nagyon finom...

2008. november 5., szerda

Hadísz

Abu Mohammed al-Haszan ibn Ali ibn Abu Tálib (r.a.) arról számolt be, hogy emlékszik, amint Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Vesd el azt, amivel kapcsolatban kétségeid vannak, és tartsd meg azt, amivel kapcsolatban nincsenek, mert az igazság lelki békét eredményez, a hamisság pedig kétséget.”

2008. november 4., kedd

Abdul Kadir Geilani


"Minden szív, amelyből hiányzik Allah félelme, olyan, mint egy város fák nélkül, vagy egy nyáj pásztor nélkül. Az ilyen város nem más, mint puszta rom, az ilyen bárányok nem mások, mint a farkasok prédái. Aki fél, az megállás nélkül vándorol az éjszakában. Nem képes egy helyen megmaradni, újra és újra továbbindul. Az Úr emberei folyton úton vannak, utazásuk célja pedig nem más, mint az Igazság Mindenható és Dicsőséges Urának hajléka."

2008. november 2., vasárnap

Hadísz


Abu Umáma (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Annyival jobb a tanult ember a tudatlan hívőnél, amennyivel én vagyok jobb a legrosszabbnál köztetek. Allah, az Ő angyalai, a mennyek és a föld lakói, de még a hangya az odújában és a halak a vízben is áldást kérnek arra, aki jóra tanítja az embereket.”

2008. október 31., péntek

Abdul Kadir Geilani fohásza


Egy ember arra kérte a Sejkh Abdul Kadir Geilanit (Allah legyen vele elégedett): „Fohászkodj értem!” Ő pedig így fohászkodott:
"Ó, Allah, add, hogy megtaláljak mindent Benned, a teremtmények teljes kizárásával, és add, hogy ő megtalálja minden szükségletét a Rólad való megemlékezésben, anélkül, hogy kérnie kellene."

2008. október 28., kedd

Alázat


"Allahnak vannak olyan szolgái, akik annyi jótettet cselekszenek, akár egy hegy, annyit, mint az előttük voltak összesen, és mégis megalázzák magukat Allah előtt, és azt mondják: „Nem tettünk semmit, ami által a Kertbe léphetnénk. Ha mégis beléphetünk, az Urunk Kegyelmének jele lesz, ha pedig nem engedi meg nekünk, az az igazságosságáé.”
Sejkh Abdul Kadir Geilani

2008. október 27., hétfő


Ubaidullah ibn Mihszan al-Anszári al-Hitmi (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Ha valaki úgy kezdi a napot, hogy élete biztonságban és jó egészségben van, és elegendő élelme van, hogy arra a napra kitartson, olyan az, mintha az egész világot megkapta volna ajándékba”.

2008. október 26., vasárnap

Hadísz

Ubai ibn Kab (r.a.) azt beszélte el: „Volt egy ember az anszárok között, akinek a háza igencsak messze volt a mecsettől. Amennyire én tudom, egyetlen közösségi imát sem hagyott ki soha. Mondták neki, hogy ha vesz egy szamarat, akkor annak hátán mehet a mecsetbe az éjszaka sötétéjében és a perzselő hőségben is. Azt felelte ő erre: „Nem akarok szamarat, és nem akarok közelebb sem költözni a mecsethez. Azt akarom, hogy megkapjam jutalmamat azért, hogy a mecsetbe megyek, és hogy hazamegyek onnan”. Allah Küldötte (s.a.w.) hallotta ezt, és azt mondta: „Allah összegyűjti neked mindezért a jutalmat.”

2008. október 24., péntek

Hadísz



Abu Szaíd al-Hudri (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Közelít az az idő, amikor egy muszlim legbecsesebb tulajdona a kecskenyáj lesz, amellyel visszavonul a hegy tetejére, hogy hitét megőrizhesse a világ zűrzavarában.”

2008. október 21., kedd

Az imáról


"A szolga fenntartja az ima állapotát az imában és az ima után is. Így az egész életét tiszteletteljes áhítatban és erkölcsi tisztaságban tölti, őrzi a szavait és a szívét. Ilyen azoknak a viselkedése, akik a Mindenható Allahot szeretik. Az imát, ami a bűntől távol tart, naponta ötször végezzük. De azok, akik a Mindenható Allahot szeretik, mindig az ima állapotában maradnak, mert a szeretetnek az a szikrája, ami a szívüket és legbelső énüket lángba borította, nem nyugszik meg a napi öt imától. Akik a Mindenható Allahot szeretik, azoknak az ima olyan, mint a halnak a víz. Ahogy a hal nem élhet víz nélkül, úgy a szerető lelke sem találhat békét az állandó ima nélkül. Aki a Mindenható Allahot szereti, annak nem jönnek az ajkára ezek a szavak: ne látogass meg túl gyakran! Aki szeret, annak a lelke mindig szomjazik. Ha valaki szeret, annak ezer évnek tűnik az is, ha csak egy pillanatra van távol a szeretettől. És ha ezer évet tölt szeretettjével, az is csak annyi számára, mint egy pillanat. Ezért marad mindig az ima állapotában az, aki a Mindenható Allahot szereti, mert ilyen módon lehet az Ő közelségében. Ha csak egyetlen rakát elmulaszt is, úgy érzi, ezer imát hagyott ki."
Dzselaleddin Rúmi

2008. október 20., hétfő

Hétvégi szeminárium

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Kedves testvéreim,

A következő hétvégi szeminárium november 1-én, szombaton lesz. Korlátozott számban még előadónak is lehet jelentkezni. A program hivatalos része előreláthatólag 10-től 16 óráig tart. Kérlek, jelezd, hogy

1. szeretnél-e részt venni

2. részt vennél-e a reggelin is (ehhez viszont 9-re kell jönni…)

3. akarsz-e előadást tartani.

Vidékieknek szállást tudunk biztosítani. Muszlimokat és nem muszlimokat egyaránt szeretettel várunk.

Halima

Értesítés

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Kedves testvéreim,

Ezen a héten csütörtökön, vagyis október 23-án a lányoknál NEM LESZ előadás.

Halima

2008. október 16., csütörtök

A legsúlyosabb betegség



Egy elbeszélés szerint Jézus próféta (a.s.) egyszer találkozott egy emberrel, akinek sötét fekélyek voltak a bőrén, és mély sebek a homlokán. Az ember így fohászkodott: „Ó, Uram, köszönet neked, hála és dicsőség, amiért megmentettél attól, ami oly sokakat sújt!” Jézus próféta (a.s.) megkérdezte a szenvedőt: „Ó, ember, mi az a szenvedés, amitől Allah megkímélt téged?”
Az ember így válaszolt: „Ó, Allah Lelke! A legnagyobb szenvedés és legsúlyosabb betegség az, ha valaki nem ismeri Teremtőjét. Allahnak legyen hála, én ismerem ezt az örömet, mert a szívemben mindig Allahhal vagyok. Ezért nem is érzem azt, hogy a testem beteg és szenved.”

2008. október 15., szerda

Világok



„A világ, amelyben élünk, korlátozott és múlandó. Ami fontos, az az örökkévaló és végtelen világ. Gondolkodj olyan mélyen, hogy szívedet ne tévesszék meg a homályos képek, múlandó formák, az evilág pusztulásra ítélt jelenségei. Bár ez a világ nagyon fontos neked, gondolj csak bele: az isteni hatalomhoz képest annyi sincs, mint egyetlen porszem."
Dzselaleddin Rúmi

2008. október 14., kedd

Jutalom



Iszhaq ibn Ammar elbeszélése szerint Imám Dzsafar Szadiq azt mondta neki: „Ó, Iszhaq, aki csak egyszer is körbejárja Allah Házát, a Mindenható Allah ezer jócselekedetet ír fel neki, ezer jutalmat ad, eltörli ezer bűnét, ezer fát ültet neki a Paradicsomban, és annyi jutalmat ad neki, mintha felszabadított volna ezer rabszolgát. Amikor a körüljárást befejezi, a Paradicsom nyolc kapuja nyílik meg előtte, és azt mondják neki: Lépj be, amelyiken csak akarsz.”
Iszhaq azt mondta erre: „És mindezt egy ember kapja, csak azért, mert körüljárta Allah Házát?”
„Igen” – felelte az imám – „És tanítsak neked még valamit, ami ennél is nagyobb jutalmat jelent?”
„Kérlek, taníts.”
Az imám azt mondta: „Aki egy hívő testvéréért tesz valamit, annak a Mindenható Allah annyi jutalmat ad, mintha tízszer végezte volna el a körüljárást.”

2008. október 13., hétfő

Imám Szadiq



Imám Dzsafar Szadiq mondta: "Az istenszolgálat legjobb módjai között ott van a csend és a Zarándoklat az Ő Házához."

2008. október 12., vasárnap

Szeretet és ellenségesség

"Néha az ember arrogáns büszkesége és önimádata miatt igazságtalanul ellenséges más hívőkkel szemben, anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Feltételezi, hogy saját magának van igaza. De ez az ellenségesség és a rossz érzések azt okozzák, hogy figyelmen kívül hagyja a testvérei iránti szeretet jóval nagyobb és fontosabb okait, mint például a hit, az Iszlám, az emberség. Ostobaság jobban szeretni az ellenségeskedés apró okait a szeretet okainál, amelyek viszont olyan hatalmasak, akár egy hegy.
Mivel a szeretet és az ellenségesség ellentétesek egymással, mint a fény és a sötétség, nem is keveredhetnek. Ha valami betölti és uralja a szívet, annak az ellentéte nem igazán lehet jelen benne. Például, ha a szeretet valóban ott van a szívben, akkor az ellenségeskedés érzése szánalommá és együttérzéssé változik. Így kell viszonyulnunk a hívőkhöz. Vagy ha az ellenségesség valóban jelen van a szívben, akkor a szeretet a vitatkozás mellőzésének és felületes barátságnak a formájában jelenik csak meg. Ezekkel fordulhatunk azokhoz a tévelygőkhöz, akik nem agresszívak velünk.
A szeretet okai, mint a hit, az Iszlám, az emberiesség és a testvériség érzése valójában erős és fényes kötelékek és erődök. A hívők közötti ellenséges érzelmek részben személyes okokra vezethetők vissza, amelyek olyanok csupán, mint az apró kavicsok. Az ilyen érzelmeket táplálni nagy hiba, mintha a szeretet okaitól fordulnánk el, amelyek viszont olyan hatalmasak, mint egy hegy."
Bediuzzaman Said Nursi

2008. október 9., csütörtök

Hadísz



Ibn Maszúd (r.a.) azt mondta: Meglátogattam a Prófétát (s.a.w.), amikor magas láza volt, és miután kezemmel megérintettem, azt mondtam neki: „Nagyon beteg vagy te, Allah Küldötte. A Próféta (s.a.w.) pedig azt válaszolta: „Igen, kétszer annyira lázas vagyok, mint te lennél.” „Azért van ez, mert kétszeres a te jutalmad” – mondtam. „Így van” – felelte ő, és hozzátette: „Egyetlen muszlimnak sem kell sérülést, betegséget vagy bármi rosszat elviselnie anélkül, hogy cserébe Allah el nem ejtené a bűneit, ahogy a fa lehullatja a leveleit.”

2008. október 5., vasárnap

Tanúságtétel



"Próbálom tökéletesíteni a hitemet. Még mindig próbálom megfelelõen kimondani a tanúságtételt, mert nem könnyû azt mondani: nincs más isten, csak Allah, ha az embernek még mindig evilági bálványok laknak a szívében. Még ha ki is mondjuk a szavakat, kétséges, hogy elfogadhatók-e a Mindenható Allah szemében".
(Esed Erbili)

2008. október 3., péntek

Hadísz

Ka’b ibn Malik (r.a.) arról számolt be, hogy hallotta, amint Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Két éhes farkas nem tehet nagyobb kárt a juhnyájban, mint az ember vagyon és hírnév iránti vágyakozása a vallásában.”

2008. szeptember 23., kedd

Programváltozás

Kedves testvéreim,

Ezen a héten csütörtökön, vagyis szeptember 25-én NEM lesz a lányoknál találkozó (a fiúknál normálisan megy minden insallah), mert helyette a pénteki program lesz.

Halima

Hadísz

Aisa (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) Ramadán utolsó tíz éjszakáját ébren töltötte, és a családját is felkeltette imádkozni.

2008. szeptember 21., vasárnap

Ramadán idén - tarawih

Tarawih I.


Tarawih II.


(A Reuters fotói, Indonéziából és Palesztinából)

2008. szeptember 20., szombat

A jócselekedetekről - Abdul Kadir Geilani

Jaj neked! Az a jócselekedet, ami megőriz majd a kínoktól a sírodban. A Próféta (s.a.w.) azt mondta:
„Amikor a hívő egyedül marad a sírjában, előjönnek az adományai, és a fejéhez ülnek. Az imája a jobb oldalára ül, a böjtje a bal oldalára, a türelme pedig a lábához. Aztán, mikor a kínzás a fejéhez közelít, az adományai azt mondják: Nem juthatsz át rajtam! Akkor a kínzás balról próbál hozzáférni, de a böjtje azt mondja: Nem juthatsz át rajtam! A kín jobbról is próbálkozik, de a hívő imái azt mondják: Nem juthatsz át rajtam! Akkor a lába felől próbálkozik, de a türelem azt mondja a hívőnek: Itt vagyok, és készen állok. Ha szükséged van rám, segítek rajtad.”
Ó, népem! Látnotok kell, hogy kötelességetek megosztani a nektek jutott áldásokat a szegényekkel, és a legjobban bánni velük, még ha a hit gyenge is. Nagylelkűen kell bánnotok a szegényekkel, ezért a lehető legkedvesebben küldjétek el őket még akkor is, ha nincs mit adnotok nekik. A Próféta (s.a.w.) azt mondta: „A koldus az ajtó előtt Allah ajándéka szolgájának”.

2008. szeptember 18., csütörtök

Meghívó



Kedves Testvérünk! Sok szeretettel meghívunk szeptember 26-án, pénteken este 6 órakor kezdődő programunkra. Ez az este jó eséllyel az Elrendelés Éjszakája lesz, amikor a cselekedetek ezerszeresen jutalmaztatnak. Töltsük együtt ezt az estét insallah. A program:
- iftár
- előadás: Mi az Elrendelés Éjszakája, és biztos, hogy most van?
- Szalatul-teszbih
- Terawih
Sok szeretettel várunk.

2008. szeptember 15., hétfő

A böjtről - Abdul Kadir Geilani


"Nyugodtnak és udvariasan tartózkodónak kell lenned az Igazság mindenható és dicsőséges Urának jelenlétében. Ha nem vagy képes hallgatni, akkor szavaidat szenteld annak, hogy az Ő áldásáért fohászkodsz, és jót mondasz az Ő népéről, és nem állítasz külső lényeddel olyasmit, aminek semmi alapja sincs a szívedben. Minden olyan külsőség, amelynek nincs belső alapja, értelmetlen ostobaság. Biztosan hallottad a Próféta (s.a.w.) mondását: „Nem böjtöl az, aki közben testvérei húsát eszi”.
A Próféta (s.a.w.) azt mondja ezzel, hogy a böjt nem csak az ételtől, italtól, és a többi, a böjtöt fizikailag megtörő tevékenységtől való tartózkodást jelenti, hanem a bűnöktől való tartózkodást is. Óvakodj a rágalmazástól, mert az úgy pusztítja el a jótetteket, mint a tűz a száraz fát. Az igazak nem rágalmazók, és csekély tisztelet övezi azokat, akik rágalmazókként ismertek. Óvakodj a buja vággyal teli pillantástól is, mert az a bűn magvait ülteti el a szívedben, és érdemtelen eredményt hoz ezen a világon és a túlvilágon is. Tartózkodj a hamis eskütől, mert általa elveszted az áldásokat anyagi ügyeidben és vallásodban is."
Sejkh Abdul Kadir Geilani

2008. szeptember 14., vasárnap

Hétvégi szeminárium meghívó

As-salamu alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh.

Kedves testvéreim,

A legközelebbi hétvégi szeminárium nőknek insallah szeptember 27-én, szombaton lesz. A program 12:30-kor kezdődik insallah, és az iftárral (a böjt közös megtörésével, vacsorával) ér véget.
A szemináriumon szokás szerint elhangzanak előadások, feladatok, közös megbeszélések. Mindenkit sok szeretettel várunk. Vidékieknek szállást tudunk biztosítani.
Amennyiben ez nem okoz túl nagy nehézséget, kérlek, jelezz vissza, ha jössz insallah.
Halima

A böjtről - Imám Ghazali



„Amikor böjtölsz, ne képzeld azt, hogy a böjt csak annyiból áll, hogy tartózkodsz az ételtől, italtól és a házasélettől. Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Sok böjtölő számára nem származik más a böjtből, mint éhség és szomjúság”. A tökéletes böjt azt jelenti, hogy megtartóztatod magad mindentől, ami nem tetszetős a Legmagasztosabb Allah szemében. A szemed ne nézzen törvénytelen dolgokra, a nyelved ne mondjon semmit, ami nem rád tartozik, és a füled ne hallgassa azt, amit Allah megtiltott. Mert aki a rágalmazást meghallgatja, annak ugyanaz a büntetése, mint a rágalmazónak. Különösen fékezd a gyomrodat és a nemi szerveidet. Egy hadísz szerint: „Öt dolog okozhatja, hogy az ember idő előtt megtörje a böjtjét: a hazugság, a rágalmazás, a rosszindulatú pletyka, a vágyteljes pillantás és a hamis eskü”. Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A böjt védelem. Aki böjtöl, az kerülje a csúnya beszédet, a szabadosságot és a bolondozást, és ha valaki megtámadja vagy sértegeti, forduljon el tőle békével, mondván: böjtölök”.
Igyekezz törvényes étellel megtörni a böjtöt, és ne egyél túl sokat. Azért, mert napközben böjtölsz, este ne egyél többet, mint olyan nap, amikor nem böjtölsz. Két étkezés ajánlott egy napra: egy nappalra, egy estére. Ha mindkettő mennyiségét megeszed este, egy étkezésnél, akkor mi volt az értelme a böjtnek? A böjt célja az, hogy legyőzd az étel iránti vágyadat, és helyette megkettőzd jámbor munkában kifejtett erőfeszítéseidet. Viszont ha később megeszed azt az ételt, amiről lemondtál, akkor voltaképpen nem mondtál le semmiről, tehát a böjtöd nem járt semmi előnnyel, és még a gyomrodat is jól megtömted. Semmilyen edény nem olyan gyűlöletes Allah szemében, mint a törvényes étellel teletömött gyomor, arról nem is szólva, amely törvénytelen étellel van teletömve.
Ha megértetted tehát, hogy mi a böjt lényege, akkor böjtölj a lehető leggyakrabban, mert ez a vallásgyakorlat alapja és a jótettek kulcsa. Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A Legmagasztosabb Allah azt mondta: Minden jótett jutalma tíztől hétszázig terjedő számú jótett, kivéve a böjté, mert a böjt az Enyém, és azt Én magam jutalmazom meg”. Allah Küldötte (s.a.w.) azt is mondta: „Rá esküszöm, Aki kezében tartja az életemet, hogy annak lehelete, aki böjtöl, jobb illatú a Legmagasztosabb Allah előtt, mint az ámbra”. A Legmagasztosabb Allah azt mondja: „Ha valaki visszafogja étvágyát, és lemond az ételről és italról az Én nevemért, annak böjtje az Enyém, és Én magam jutalmazom meg”. Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Van egy kapuja a Paradicsomnak, ar-Rayyán, a Gyönyörű, amelyiken senki be nem léphet, csak azok, akik böjtöltek.”
Imám Ghazali

2008. szeptember 12., péntek

A Ramadánról - A kilencedik pont

A Ramadán idején végzett böjtben rejlő bölcsesség egyik példája, az alsóbb én képzeletbeli uralmának ledöntése, és az imádkozás kötelességének bizonyítása azáltal, hogy kimutatja az alsóbb én tehetetlenségét és gyengeségét:
Az alsóbb én nem akarja elismerni Teremtőjét és Fenntartóját, saját maga akar uralkodni, mint Fáraó. Akármennyi kínt is kell elszenvednie, ez a tulajdonsága megmarad. Az éhség azonban kiöli belőle. Ezért a Ramadánban végzett böjt közvetlen csapásokat mér az alsóbb én Fáraóhoz méltó fennhéjázására, és összezúzza azt. Megmutatja neki saját tehetetlenségét, gyengeségét és szükségét. Rádöbbenti arra, hogy valójában rabszolga.
A hadíszok közül erről szól a következő:
A Mindenható Allah megkérdezte az alsóbb ént: „Ki vagy te, és ki vagyok Én?” Az alsóbb én így felelt: „Én én magam vagyok, Te pedig Te magad”. Így hát Allah megbüntette az alsóbb ént, és a Pokol mélységeire vetette. Aztán ismét feltette neki a kérdést. Az alsóbb én ismét így felelt: „Én én magam vagyok, Te pedig Te magad”. Akármennyire büntette is Allah az alsóbb ént, az nem volt hajlandó engedni egoizmusából. Végül éhséggel büntette, vagyis hagyta táplálék nélkül éhezni. Aztán ismét megkérdezte tőle: „Ki vagy te, és ki vagyok Én?” Az alsóbb én ekkor így felelt: „Te vagy az én Kegyelmes Fenntartóm, és pedig a Te tehetetlen szolgád vagyok”.

Ó, Allah! Adj áldást és békességet vezetőnknek és tanítónknak, Mohammednek, ahogy az Neked tetszik, és add, hogy igazsága beteljesedjék annyiszor, ahány gyümölcsöt a Korán szavai teremnek Ramadán hónapjában, és a Családjának és a Barátainak is, és adj nekik békességet.
Teremtőtök dicsősége határtalan, Ő a Mindenható Úr, magasztos mindenek felett, ami az emberi gondolkodás kitalálhat! És béke legyen minden küldöttével. És a dicséret és hála Allahot illeti egyedül, a Világok Teremtőjét és Fenntartóját.

Said Nursi

2008. szeptember 11., csütörtök

A Ramadánról - A nyolcadik pont

A Ramadán idején végzett böjtben rejlő bölcsesség egyik példája az ember személyes életére vonatkoztatva:
A Ramadán a legfontosabb, gyógyító fizikai és lelki diéta. Ha az ember annyit eszik és iszik, amennyit csak az alsóbb énje kíván, az az ember fizikai létezésére nézve is káros, és ha válogatás nélkül veti magát mindenre, legyen az akár megengedett, akár tiltott, az beszennyezi a lelki életét is. Az ilyen alsóbb én nehezen engedelmeskedik a szívnek és a léleknek. Akaratosan saját kezébe veszi a gyeplőt, és ha az ember nem tud uralkodni felette, ő fog uralkodni az ember felett. De Ramadánban a böjt alatt hozzászokik egyfajta diétához. Próbálja megfegyelmezni magát, és próbál engedelmeskedni a parancsnak.
Továbbá nem fog betegséget okozni annak a szerencsétlen, gyenge gyomornak azzal, hogy teletömi étellel, mielőtt az még az előző adagot megemésztette volna. És azzal, hogy ha azt parancsolják, felhagy még a megengedett cselekedetekkel is, megtanul engedelmeskedni a Shari’a törvényeinek és a józan észnek, és később el fogja kerülni a törvénytelen cselekedeteket. Nem fog azzal próbálkozni, hogy a lelki életet tönkretegye.
Az emberiség nagy része gyakran szenved éhségtől. Ezért minden embernek szüksége van az éhségre és az önfegyelemre, amelyek segítenek a türelem és állhatatosság elérésében. A Ramadán idején végzett böjtben az ember türelmesen viseli az éhséget 15 órán keresztül, vagy akár 24 órán keresztül is, ha nem evett hajnal előtt, ez pedig fegyelemre tanítja. Azt is mondhatjuk hát, hogy a böjt kigyógyít a türelmetlenségből és állhatatlanságból, amelyek pedig egyébként megduplázzák az embert ért megpróbáltatásokat.
A gyomor gyárának sok munkása van, és sok emberi szerv áll vele kapcsolatban. Ha az alsóbb én napközben nem tartóztatja meg magát szokásos cselekedeteitől egy hónapon keresztül, akkor elvonja a gyár munkásainak és a többi szervnek a figyelmét a saját feladatukról. Saját magával foglalja le őket, hogy az ő uralma alatt maradjanak. Figyelmüket folyton saját magára vonja, elfeledtetve velük magasabb szintű kötelességüket. Ezért van az, hogy az évszázadok során azok, akik a legközelebb álltak Allahhoz, hozzászoktak ahhoz, hogy az önfegyelemhez és a mértékletes evéshez-iváshoz szoktassák magukat, hogy ezzel is tökéletesebbé váljanak.
És a Ramadán havi böjt alatt ezek a munkások megértik, hogy nem csak a gyár számára lettek teremtve. A többi szerv pedig, ahelyett, hogy a gyár alantas örömeiben tobzódna, lelki és angyali örömökkel telik el, ezekre függeszti tekintetét. Ezért van az, hogy a hívők Ramadánban azt tapasztalják, hogy világosabban gondolkodnak, tetteik gyümölcsözőbbek, és saját szintjüknek megfelelő lelki örömökben van részük. Énjük magasabb szintű része, a szív, a lélek, az elme sokat fejlődik ebben az áldott hónapban a böjtölés által. Ártatlan örömmel nevetnek, annak ellenére, hogy a gyomor zokog.
(Bediuzzaman Said Nursi)

2008. szeptember 10., szerda

A Ramadánról - A hetedik pont

A Ramadán idején végzett böjtben rejlő bölcsesség egyik példája, az emberiség javára való tekintettel, akik azért jönnek erre a világra, hogy a Túlvilágra való készleteket termeljenek és szerezzenek meg:
A cselekedetek ezerszeresen jutalmaztatnak Ramadán idején. Egy hadísz szerint a Bölcs Korán minden egyes betűje tíz jutalmat rejt magában, és tíz gyümölcsöt fog teremni a Túlvilágon. Ramadán idején a szavak nem tíz, hanem ezer gyümölcsöt teremnek, egyes áják pedig, mint például a Trón ája (2:255), szavanként több ezret, Ramadán péntekjein pedig még többet. Az Elrendelés Éjszakáján pedig minden szó harmincezer jutalmat terem.
A Bölcs Korán, amelynek szavai akár harmincezer örökkévaló gyümölcsöt is teremhetnek, olyan tehát, mint egy fénylő tulipánfa, amely Ramadán idején az örökkévaló gyümölcsök ezreit termi a hívők számára. Vedd hát szemügyre ezt az áldott, örök hasznot hozó ajándékot, és értsd meg, micsoda veszteséget szenvednek el azok, akik nem fogják fel ezeknek a szavaknak az értékét.
Egyszerűen kifejezve, Ramadán hónapja óriási hasznot hozó kiállítás és vásár azoknak, akik a Túlvilágra gyűjtenek. A legtermékenyebb szántó azoknak, akik a Túlvilágon szeretnének aratni. A tettek úgy szöknek szárba és hoznak gyümölcsöket, akár a növények a májusi eső után. Olyan ez a hónap, mint egy fényes, áldott ünnep, amelyen az emberiség felvonultathatja imádatát az Isteni Uralkodó színe előtt. Mivel ez így van, az embereknek megparancsoltatott a böjt, nehogy elővigyázatlanul az ösztönén állati igényeivel, például az evéssel és ivással foglalkozzanak. Mert azáltal, hogy időlegesen az állatiasság és az evilági szükségletek fölé emelkedik, az ember megközelíti az angyali állapotot, és nyertes lesz a Túlvilágért folytatott alkuban.
Egyetlen Ramadán egy nyolcvan év hosszú élet gyümölcseit teremheti meg. Az a tény, hogy a Korán szerint az Elrendelés Éjszakája többet ér, mint ezer hónap, elégséges bizonyíték erre.
A legkiválóbb böjt az, ha az emberi szervek és érzékek, a szem, a fül, a szív és a gondolatok együtt böjtölnek a gyomorra. Ez azt jelenti, hogy megtartóztatjuk őket a törvénytelen és közönséges dolgoktól, és mindegyiket imádságra ösztönözzük.
Például a nyelvet úgy késztethetjük böjtre, hogy megtiltjuk neki, hogy hazudjék, rágalmazzon és obszcén kifejezéseket használjon. Helyette foglaljuk le a Korán olvasásával, imádkozással, Allah Neveinek említésével, áldás kérésével Allah Küldöttére – Allah áldja meg és adjon neki békességet – és a bűnbocsánatért való fohászkodással. A szemek böjtje az, ha nem tekintenek az ellenkező nem tiltott rokonsági fokon kívül eső képviselőire, a füleké az, ha tartózkodnak a tiltott dolgok hallgatásától. Az is a böjthöz tartozik, ha szemünkkel és fülünkkel a tanulásra, az igazságra és a Korán szavaira figyelünk. Voltaképpen, mivel a gyomor a legnagyobb üzem az emberi testben, ha ezt felmentjük szokásos munkája alól, és szabadságra küldjük, a többi kisebb szerv már könnyedén követi.

2008. szeptember 8., hétfő

A Ramadánról - A hatodik pont

A Ramadán idején végzett böjtben rejlő bölcsesség egyik példája, a Bölcs Korán kinyilatkoztatásának szempontjából, tekintettel arra a tényre, hogy Ramadán hónapja bírt a legnagyobb fontossággal a kinyilatkoztatás során:
Mivel a Bölcs Korán kinyilatkoztatása Ramadán hónapjában kezdődött, a legjobb viselkedésre vall elcsendesíteni az alantas testi vágyakat, és az angyali állapotra emlékezve tartózkodni az ételtől és az italtól, hogy mi is megszerezhessük azt a mennyei címet, azt az áldott helyet. És úgy olvasni és hallgatni a Koránt, mintha most fedetne fel. Úgy figyelni az Isteni Kinyilatkoztatásra, mintha az ebben a pillanatban történne, vagy mintha Allah legnemesebb Küldöttétől – Allah áldja meg és adjon neki békességet – hallanánk, vagy éppen Gábriel angyaltól, vagy magától az idők kezdete előttől fogva létező Beszélőtől – ezáltal ugyanazt a magasabb rendű állapotot érhetjük el. És ha így cselekszünk, olyanok vagyunk, mint a tolmácsok, mások figyelmét is felhívjuk arra, hogy hallgassák, és bizonyos szinten képviseljük is a Koránban rejlő bölcsességet.
Valójában az egész Iszlám világ egyfajta mecsetté alakul Ramadán idején. És ennek a hatalmas mecsetnek minden sarkán emberek milliói, akik kívülről tudják a Korán egészét vagy részeit, hívják a föld lakóit arra, hogy a mennyei kinyilatkoztatást hallgassák. Minden Ramadán fényesen demonstrálja ezt az áját: „Ramadán a hónap, amikor a Korán leküldetett”. Ez bizonyítja, hogy a Ramadán a Korán hónapja. A hatalmas gyülekezet egy része tisztelettel hallgatja a Korán olvasóit, mások pedig magukban olvassák.
Ha az ember egy ilyen áldott mecsetben tartózkodva alsóbb énjének alantas vágyait követi, és evéssel vagy ivással töri meg ennek az állapotnak az áldott fényét, az valóban megvetendő cselekedet, amely elkövetőjét méltán teszi a mecsetben lévő gyülekezet lenézésének tárgyává. És ugyanígy, akik ellenzik a Ramadán idején végzett böjtöt, joggal vívják ki az egész Iszlám világ megvetését.
(Bediuzzaman Said Nursi)

2008. szeptember 7., vasárnap

A Ramadánról - Az ötödik pont

A Ramadán idején végzett böjtben rejlő bölcsesség egyik példája, az alsóbb én viselkedésének javítása és lázadásának letörése szempontjából:
Az emberi lélek gondatlanságában és óvatlanságában hajlamos elfeledkezni magáról. Nem látja saját magában az esendőséget, a szükséget és a tökéletlenséget, és nem is akarja látni. És nem gondol arra, hogy mennyire gyenge, mennyire ki van téve az elmúlásnak és a katasztrófáknak, és arra sem, hogy az emberi test voltaképpen csak hús és csont, amely gyorsan elöregszik és elpusztul.
Ehelyett az alsóbb én úgy támad a világra, mintha acélból készült testben lakozna, és örök életűnek gondolná magát. Hatalmas kapzsisággal, falánksággal, szenvedélyes kötődéssel és szerelemmel veti magát a világra. Lenyűgözi bármi, amiből számára előny vagy élvezet származik. Mi több, elfelejti Teremtőjét, Aki pedig olyan tökéletes kegyelemmel gondoskodik róla, és nem gondol arra, hogy milyen eredményei lesznek evilági életének a Túlvilágon. Ehelyett a pocsékolás és a tiltott dolgok mocsarában hentereg.
A Ramadán havában végzett böjt azonban még a leggondatlanabb és legmakacsabb embert is ráébreszti gyengeségére, tehetetlenségére és szükségére. Az éhség által a gyomrukra gondolnak, megértik annak szükségleteit. Rádöbbennek, hogy mennyire tökéletlen gyenge testük, és felfogják, mennyire szükségük van a jóságra és a kegyelemre. Megtörik lelkük fennhéjázása, amely Fáraóéhoz volt hasonló, és azáltal, hogy felismerik teljes tehetetlenségüket és szükségüket, vágy támad bennük, hogy az Isteni Ítélőszéknél vegyenek menedéket. És felkészítik magukat arra, hogy a kegyelem ajtaján kopogtassanak a hála kezével. Persze, csak akkor, ha a gondatlanság még nem tette tönkre teljesen a szívüket.
(Said Nursi)

2008. szeptember 6., szombat

A Ramadánról - A negyedik pont

A Ramadán idején végzett böjtben rejlő bölcsesség az alsóbb én fegyelmezésének szempontjából:
Az alsóbb én arra vágyik, hogy szabad és független legyen, és annak is tartja magát. Természetének megfelelően még uralomra is vágyik, és arra, hogy azt tegye, amit csak akar. Nem hajlandó beismerni, hogy valójában a Kegyelem számtalan ajándéka tartja fenn és fegyelmezi őt. És főként akkor, ha evilági javakkal és gazdagsággal bír, és még gondatlanság is bátorítja, úgy emészti fel Allah ajándékait, mint egy kapzsi, tolvaj állat.
Ezért Ramadán hónapjában minden ember alsóbb énje, a leggazdagabbtól a legszegényebbig, megértheti, hogy nem saját maga birtokolja önmagát, hanem valaki más tulajdona, hogy nem szabad, hanem rabszolga. Megérti, hogy ha nem kap parancsot, akkor még a legegyszerűbb és legkönnyebb dolgot sem teheti meg, még csak vízért sem nyújthatja ki a kezét. És így összedől képzeletbeli uralma, helyette az imához és a hálaadáshoz fordul, ami alapvető kötelessége.
(Said Nursi)

2008. szeptember 5., péntek

A Ramadánról - Harmadik pont

A böjtölésben rejlő számos bölcsesség egyike az ember társadalmi életének szempontjából a következő:
Az emberi lények különböző anyagi helyzetbe lettek teremtve. A különbség miatt a Mindenható Allah arra szólítja fel a gazdagokat, hogy segítség a szegényeket, és hogy a böjt során tapasztalt éhség által a gazdagok igazán értsék meg, hogy milyen az éhség, amit a szegényeknek nap mint nap el kell szenvedniük. Ha nem lenne böjt, akkor sok öntelt gazdag ember nem lenne képes megérteni, hogy milyen nyomorúságos is az éhség és a szegénység, és hogy mennyire szükségük van az együttérzésre azoknak, akiknek el kell ezeket szenvedniük.
Az embertársaink iránti együttérzés az igazi hála alapvető feltétele. Bárki legyen is az ember, mindig van valaki, aki bizonyos tekintetben szegényebb nála. Kötelessége tehát együttérzést mutatni ez iránt az ember iránt. Ha neki magának nem kellene megtapasztalnia az éhséget, nem tudná megadni embertársának azt a segítséget, amit együttérzésből fel kell ajánlania. És ha mégis meg tudná, az igencsak tökéletlen segítség lenne, mivel ő maga nem tapasztalta meg igazából az éhség állapotát.
(Said Nursi)

2008. szeptember 4., csütörtök

A Ramadánról - A második pont

A Ramadán böjtjében rejlő számos bölcsességre példa az Allah kegyelméért és ajándékaiért érzett hála kimutatása.
Mint azt az Első Szóban kijelentettük, meg kell fizetnünk az árat azért az ételélt, amit a felszolgálók tálcán hoznak nekünk a királyi konyháról. De azt gondolni, hogy a tálcavivőnek adott fizetséggel megfeleltünk a hála kötelességének, igen nagy ostobaság.
A Mindenható Allah sokféle ajándékot juttatott az embereknek ezen a világon, amiért hálát kíván cserébe – ezzel fizethetjük meg az ajándékok árát. Az ajándék látszólagos forrása vagy előidézője nem más csupán, mint tálcavivő. Mégis nekik fizetünk, és irántuk érzünk hálát, pedig nem ők érdemlik azt, mégis őket tiszteljük és nekik mondunk köszönetet. A Kegyelem valódi Kiárasztója pedig végtelenül jobban megérdemli ezt a hálát, mint a látszólagos ok vagy forrás, ami csupán közvetítő eszközként szerepel. Ha Allahnak adunk hálát, az tehát azt jelenti, hogy elismerjük, hogy a kegyelem ajándékai tőle származnak, hogy értékeljük hasznosságukat, és elismerjük, hogy nagyon is szükségünk van rájuk.
A böjt Ramadán idején a mély, komoly és általános hála kulcsa. Az év többi napján azok, akik nem látnak szükséget semmiben, nem érzik át a kegyelem értékét, mert nem tapasztalják meg a valódi éhséget. Akinek tele van a gyomra, főleg, ha gazdag is, nem értik, milyen hatalmas kegyelem rejlik egyetlen darab száraz kenyérben is. De amikor eljön a böjt megtörésének ideje, akkor az íze tanúsítja, hogy a hívőknek még a száraz kenyér is a lehető legértékesebb Isteni Kegyelem. Ramadán idején mindenki, a leggazdagabb uralkodótól a legszegényebb szolgáig, egyféleképpen tanúsítja háláját azáltal, hogy megérti az Isteni Kegyelem értékét.
Továbbá, mivel a nap során tilos az evés, az ember megérti: „Ezek az ajándékok nem az enyémek. Valaki más tulajdonai. Nem nyúlok hát hozzájuk, amíg meg nem kapom az Ő parancsát és engedélyét”. Az ember felismeri, hogy a kegyelem valóban kegyelem, az ajándék valóban ajándék, és hálás lesz érte. Így hát a böjt sok tekintetben a hálaadás kulcsa, a hála pedig az ember alapvető kötelessége.
(Bediuzzaman Said Nursi)

2008. szeptember 3., szerda

A Ramadánról - Első pont

A következő néhány napban Bediuzzaman Said Nursi Ramadánról szóló írását olvashatjátok ittn insallah. Kilenc pontban foglalja össze a Ramadánban rejlő bölcsességeket és áldásokat, tehát kilenc részletben fogom feltenni a blogra.

Ramadán hónapjáról
A böjt Ramadán idején az Iszlám öt alappillérének egyike. És hasonlóképpen az Iszlám egyik legfontosabb ismertetőjele és feltétele is.
A Ramadán böjtje számos célt és bölcsességet rejt magában, amelyek részben a Mindenható és Dicsőséges Allah uralmával, és az Isteni Kegyelem iránti hálával, részben az emberi társadalommal, az egyes ember életével és az alsóbb én megrendszabályozásával kapcsolatosak. A böjtben rejlő bölcsesség példáit a következőkben foglalhatjuk össze:
A Mindenható Allah a föld felszínét terített asztalhoz tette hasonlóvá, amely borítva van az Ő kegyelmével, mindenféle formában, amit az ember nem is várna. Ebben is az Ő Uralmának, Kegyelmének és Irgalmának tökéletessége nyilvánul meg. Az emberi lények azonban képtelenek világosan felfogni ezt, az ok és a cél logikája eltűnik az emberi óvatlanság takarója alatt, és hajlamosak elfeledkezni róla. Ramadán hónapjában azonban a hívők társadalma jól szervezett hadsereghez válik hasonlóvá. Ahogy közelít a naplemente, az emberek tiszteletteljes magatartást tanúsítanak, mintha az idők kezdette előtt létező Uralkodó vacsorájára lennének hivatalosak, mintha a parancsot és engedélyt várnák: ülj le és egyél. A mindent átfogó kegyelemre áhítatos, általános, alázatos imádattal válaszolnak. Vajon aki nem kíván részt venni egy ilyen magasabb rendű imádati formában, vagy részesülni ebből a nemes kegyelemből, nevezhető-e egyáltalán embernek?
Said Nursi

2008. szeptember 2., kedd

A Ramadánról

Allah, a Kegyelmes és Irgalmas nevében.
„Ti hívők! Előíratott nektek a böjtölés, ahogy előíratott azoknak, akik előttetek éltek. Talán istenfélők lesztek.” (Korán, 2:183)
Dicsőség a Mindenható Allahnak, a világok Urának, az egek és a föld Teremtőjének, a Kegyelmesnek, az Irgalmasnak. És áldás és békesség az Utolsó Prófétára, a családjára és a társaira.
Kedves testvéreim, Alhamdulillah ismét elérkezett a Ramadán áldott hónapja. Ez a hónap nem egyszerűen egy név a naptárban, hanem olyan fontos és áldott időszak, amely minden muszlim ember egyik legnagyobb kincse.
A hívő ember minden erőfeszítése arra irányul, hogy közelebb kerüljön a Mindenható Allahhoz, kiérdemelje az Ő megelégedését, és elnyerje a Túlvilági Hajlékot. Ramadán hava pedig különösen jó alkalom erre.
(Ibn Omar  beszámolója alapján) Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: Az Iszlám öt alapelven nyugszik: tanúsítani, hogy nincs más istenség, csak Allah, és hogy Mohammed az Ő Küldötte, megtartani a kötelező imákat, megadni a zakátot (kötelező adományt), elvégezni a Zarándoklatot, és böjtölni Ramadán havában.
A Ramadán különleges hónap. (Abu Huraira (r.a.) beszámolója szerint) Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Amikor Ramadán hónapja elkezdődik, a menny kapui megnyílnak, a Pokol kapui bezárulnak, és az ördögök leláncoltatnak.” Ahmad ibn Naqib al-Misri azt írja róla „A böjt hónapja a legjobb hónap, és a muszlimok közösségének egyik megkülönböztető jegye” .
Bárki, aki gondolkodik, láthatja hát, hogy nagy óvatlanság kihasználatlanul hagyni a Ramadán havi böjtben rejlő lehetőségeket. (Abu Huraira (r.a.) beszámolója szerint) Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A napi öt ima, a pénteki ima és a böjt Ramadánban megbocsátást nyújt a köztük elkövetett bűnökért, amennyiben valaki a súlyosabb bűnöktől tartózkodik.” Vagyis valamennyiünknek azon kell igyekeznünk, hogy úgy töltsük ezt a hónapot, hogy elnyerjük a Mindenható Allah megbocsátását és megelégedését.
Hogyan is lehetséges ez? Először is, ami a legfontosabb, ezt a hónapot minden érett korú, épelméjű, egészséges és nem utazó muszlimnak végig kell böjtölnie, akinek nincs jogos indoka a böjttől való tartózkodásra. Jogos indok a betegség, a túlzott gyengeség vagy öregség, az utazás, illetve a nők egészségével kapcsolatos dolgok (menstruáló vagy gyermekágyi vérzésben lévő nőnek tilos böjtölnie, a szoptató és terhes anyák pedig felmentést kaphatnak a böjt alól, ha a saját vagy gyermekük egészsége úgy kívánja). A böjt azt jelenti, hogy hajnalhasadástól napnyugtáig tartózkodunk az evéstől, ivástól, dohányzástól és a házasélettől.
A böjt az istenszolgálat egyik legmagasabb és legjobb módja. Ezért nem csak azt jelenti, hogy az ember nem eszik és nem iszik. Az egész viselkedésünket úgy kell alakítanunk, hogy közben tudatában vagyunk annak, hogy a Mindenható Allahot szándékozunk szolgálni. Abdul Kadir Geilani azt mondja erről:
„Biztosan hallottad a Próféta (s.a.w.) mondását: „Nem böjtöl az, aki közben testvérei húsát eszi”. A Próféta (s.a.w.) azt mondja ezzel, hogy a böjt nem csak az ételtől, italtól, és a többi, a böjtöt fizikailag megtörő tevékenységtől való tartózkodást jelenti, hanem a bűnöktől való tartózkodást is. Óvakodj a rágalmazástól, mert az úgy emészti fel a jótetteket, mint a tűz a száraz fát. Az igazak nem rágalmazók, és csekély tisztelet övezi azokat, akik rágalmazókként ismertek. Óvakodj a vággyal teli pillantástól is, mert az a bűn magvait ülteti el a szívedben, és érdemtelen eredményt hoz ezen a világon és a túlvilágon is. Tartózkodj a hamis eskütől, mert általa elveszted az áldásokat anyagi ügyeidben és vallásodban is.”
Vagyis a böjtünket igyekezzünk tökéletesíteni más jótettekkel és jó modorral is. Különösen ajánlott ebben a hónapban sokat imádkozni és adakozni. (Aisa (r.a.) beszámolója szerint) Allah Küldötte (s.a.w.) többet imádkozott Ramadánban, mint Ramadánon kívül , és (Ibn Abbasz (r.a.) beszámolója szerint) az adományai ilyenkor sűrűbbek voltak, mint a szélfútta eső . Ajánlott az éjszakai önkéntes ima, a tarawih is, amelyet bármikor végezhetünk az esti és a hajnali ima ideje között, közösségben vagy egyedül egyaránt. (Abu Huraira (r.a.) beszámolója szerint) Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Aki éjszakai szorgalmi imát végez Ramadánban, hitétől hajtva és jutalmát remélve, annak a korábbi bűnei megbocsátatnak” . Az adakozáson és az imán kívül arra is remek alkalom ez a hónap, hogy felújítsuk és megerősítsük a rokoni és baráti kapcsolatokat, hogy minél többet látogassuk muszlim testvéreinket, és közösen emlékezzünk meg a Mindenható Allahról, és jócselekedetekre intsük egymást. Ebben a hónapban különösen törekednünk kell arra, hogy a testvériség kötelékét még szorosabbra fonhassuk egymás között. Egy pillanatra se feledkezzünk meg a Mindenható Allah szavairól: "És ragaszkodjatok erősen Allah kötelékéhez, és ne oszoljatok csoportokra! És emlékezzetek Allah irántatok való kegyelmére. Emlékezzetek arra, amikor egymás ellenségei voltatok, és Ő egyetértést teremtett szíveitek között, úgy, hogy az Ő kegyelméből testvérek lettetek, és emlékezzetek, hogy a Tűz üregének szélén álltatok, és Ő megmentett benneteket." (Korán, 3:103)
A Ramadán a Korán hónapja is. Ez az a hónap, amikor az Áldott Korán első ízben leküldetett a Prófétának (s.a.w.). Ezért minden muszlimnak törekednie kell arra, hogy minél többet olvassa a Koránt, különösen ebben a hónapban. Ajánlott Ramadán során végigolvasni egyszer a Mindenható Allah Könyvét, vagyis naponta egy dzsuzt elolvasni belőle. Este, a közös iftár után, ahelyett hogy haszontalan fecsegéssel töltenénk az időt, inkább olvassuk közösen a soron következő harmincadot a Koránból, jutalmunkat várva érte a Mindenható Allahtól.
Kedves testvéreim, áldott és hasznos Ramadánt kívánok mindenkinek. Azért fohászkodom a Mindenható Allahhoz, hogy adjon nekünk áldott és gyümölcsöző Ramadánt. Adja meg nekünk, hogy az Ő kegyelme révén minél több hasznunk származzon ebből a hónapból. Adja meg, hogy ez a Ramadán is segítsen minket abban, hogy az Ő közelségébe kerülhessünk. Adja meg, hogy a szívünkben egyetértés és testvériség lakozzék, nyissa meg előttünk az Ő végtelen Kegyelmének kapuját, és vezessen minket azok útján, akiket szeret, és akik szeretik Őt.

Halima

2008. augusztus 31., vasárnap

Ramadán

Ibn Omar (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Az Iszlám öt oszlopra épül: annak tanúsítása, hogy nincs más Isten, csak Allah, és Mohammed az Ő szolgája és Küldötte, az imára, a zakát fizetésére, a Zarándoklatra Allah Házához, és a Ramadán alatti böjtre.”

Kedves testvéreim,

A Ramadán első napja idén szeptember 1. hétfő. A Mindenható Allah fogadja el a böjtünket, az imánkat, a Korán-olvasásunkat. Áldott Ramadánt mindenkinek.

2008. augusztus 29., péntek

Tiszta szándék

"Az igazság népe közötti ellentét nem a lelkesedés vagy az elkötelezettség hiánya miatt van, és a tévelygők népe közötti egyetértés sem a magasabb rendű célok vagy szívbéli lelkesedés eredménye. Az igazság népét a lelkesedés és értékes érzelmek nem megfelelő felhasználására ösztönző ok a túlvilági jutalom reménye – ami egyébként dicséretre méltó tulajdonság – és a Túlvilággal kapcsolatos kötelességek rendkívüli tisztelete. Az így gondolkodó hívő azt gondolja magában: „Hadd szerezzem meg ezt a jutalmat is, hadd vezessem ezeket az embereket, hallgassanak csak rám ők is”, és ezzel a nézőponttal voltaképpen igaz testvérének riválisává válik, akinek pedig oly nagy szüksége lenne szeretetre, támogatásra, testvériségre és segítségre. És azt gondolva magában: „Miért hozzá mennek a tanítványaim? Nekem miért nincs olyan sok tanítványom, mint neki?”, az ilyen ember áldozatul esik saját önzésének, az ambíció nehezen gyógyítható betegségének, elveszíti őszinte, tiszta szándékát, és megnyílik előtte a képmutatás ajtaja.
Ennek a hibának, ennek a sebnek, a lélek eme félelmetes betegségének a gyógyszere az az alapelv, hogy „a Mindenható Allah megelégedését csak őszinte, tiszta szándékkal és hittel lehet elnyerni”, és nem azzal, ha az embernek több tanítványa, követője vagy nagyobb sikerei vannak. Mert ezek mind a Mindenható Allah akaratától függnek – nem lehet igényt tartani rájuk, hanem a Mindenható Allah annak adja meg, akinek akarja. Néha egyetlen szó valaki megváltását eredményezi, és ezzel Allah megelégedését. A mennyiségre nem kell különösebben odafigyelni, mert lehetséges, hogy egyetlen embert az igazságra vezetni ugyanolyan értékes Allah előtt, mint ezret. És az őszinte, tiszta szándék és hit azt jelenti, hogy a hívő azt kívánja, hogy a muszlimoknak mindenhol, mindenki munkájából előnyük származzék. Azt gondolni: „Tanuljanak csak tőlem, és kapjam csak én a jutalmat”, nem más, mint az alsóbb én csapdája.
Ó, ember, aki annyira vágysz a túlvilági jutalomra és az azt eredményező cselekedetekre! Voltak próféták, akiknek alig volt néhány követőjük, és mégis megkapták a prófétaság áldott kötelességéből származó végtelen jutalmat. Az igazi siker nem az, ha az ember sok tanítványt és követőt szerez, hanem az, ha megszerzi a Mindenható Allah megelégedését. Minek képzeled magad, amikor azt mondod, „rám hallgasson mindenki!”, és elfeledkezel valódi szerepedről, és beleavatkozol abba, ami kizárólag a Mindenható Allahra tartozik? Hogy cselekedeteid elfogadtassanak, és hogy az emberek köréd gyűljenek – ez csak a Mindenható Allahra tartozik. Te foglalkozz csak azzal, ami a te dolgod, ami rád tartozik, és ne avatkozz Allah ügyeibe."
(Bediuzzaman Said Nursi)

2008. augusztus 28., csütörtök

Hadísz

Abu Huraira (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A Legmagasztosabb Allah azt mondta: Jelen vagyok, ha szolgám Rám gondol, és vele vagyok, ha megemlékezik Rólam. Ha magában emlékezik meg Rólam, Én is magamban emlékezem meg róla, és ha társaságban emlékezik meg Rólam, Én is megemlékezem róla jobb társaságban.”

2008. augusztus 25., hétfő

Meghívó

Kedves Testvérünk/Ismerősünk!

A HANIF Iszlám Kulturális Alapítvány szeretettel meghív téged a Merlin Színházban rendezett Ramadán hónap eleji programunkra, ahol együtt törhetjük meg e áldott hónapban végzett első napi böjtünket.

Helyszín: Merlin Klub, 1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.
Időpont: 2008. szeptember 1. hétfő, 19.15. (Naplemente, azaz böjtmegtörés ideje: 19.25)

Program:
- Böjtmegtörés (iftár)
- Naplementi ima
- Könnyed étkezés
- Rövid előadás a Ramadán hónapról és a böjtölésről

Megjegyzés: Ha az Újhold megfigyelhetőségének függvényében szeptember 1. még nem bizonyulna böjtnapnak, a programunkat ettől függetlenül is megtartjuk.

Szeretettel várunk rendezvényünkön.

2008. augusztus 24., vasárnap

Hadísz

Zaid ibn Khalid Al-Dzsuhani (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Aki enni ad a böjtölőnek, hogy az a böjtöt megtörhesse, ugyanazt a jutalmat kapja, mint a böjtölő, anélkül, hogy az utóbbi jutalma bármit is csökkenne.”

2008. augusztus 23., szombat

A testvériségről



"A társadalom életét egy sátáni csapda teszi tönkre: az, hogy nem látjuk egy hívő jó tulajdonságait annak egyetlen hibája miatt. Azok az igazságtalan emberek, akik beleesnek ebbe a csapdába, ellenségesen viselkednek miatta a hívőkkel. Azonban amikor a Mindenható Allah az Utolsó Ítélet tévedhetetlen mérlegén tökéletes igazságossággal felméri a cselekedeteinken, akkor aszerint fog ítélni, hogy a jó vagy a rossz volt többségben bennük. És mivel a rossztettek számosak, és oly könnyű elkövetni őket, gyakran többet is elfed egyetlen jótettel.
Vagyis az evilági ügyeket is ennek az isteni Igazságosságnak a mintájára kellene rendeznünk. Ha egy emberben több a jó, mint a rossz, akkor megérdemli szeretetünket és tiszteletünket. Sőt, egyetlen erény miatt számos kedvezőtlen vonását meg kellene bocsátanunk. Azonban az ember természetében ott van a zsarnokságra való hajlam, körülötte pedig a Sátán csapdái, ezért száz jó tulajdonságot is figyelmen kívül hagy egyetlen nem tetsző vonás miatt, ellenséges érzelmeket táplál hívő testvére ellen, és ezzel bűnt követ el. Ahogy nem látjuk meg a hegyet, ha egy szúnyog szárnya eltakarja a szemünket, úgy a gyűlölet fátyla miatt az ember nem lát meg akkora jótetteket és erényeket, mint egy egész hegy, mindössze egyetlen hiba vagy rossz tulajdonság miatt, amely oly apró, mint egy szúnyog szárnya, és ellenségeskedés támad szívében hívő testvére iránt, és ezzel a társadalom romlásának eszközévé válik."
(Bediüzzaman Said Nursi)

2008. augusztus 22., péntek

A böjtről

Abu Huraira (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Allah, a Magasztos és Fenséges, azt mondta: Ádám fia mindent saját magáért tesz, kivéve a böjtöt, mert azt csakis Értem teszi, és azt csakis Én fogom jutalmazni. A böjt pajzs. Ha valaki böjtöl, az ne beszéljen csúnyán, és ne kiabáljon, és ha valaki sértegeti vagy bele próbál kötni, azzal forduljon el: böjtölök. Aki böjtöl, annak lehelete jobb illatú lesz az Ítélet Napján Allah előtt, mint az ámbra. Aki böjtöl, azt kétszeres öröm éri: először is örül, amikor végre a böjtöt megtöri, utána pedig örül, amikor Urával találkozik.”

2008. augusztus 21., csütörtök

A legjobb testvér

"Az a legjobb testvérem, aki ráébreszt a hibáimra."

(Hz. Dzsafar Szadiq)

2008. augusztus 20., szerda

Ramadán

Abu Huraira (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Amikor megkezdődik a Ramadán, megnyílnak a Paradicsom kapui, és bezárulnak a Pokol kapui, és a sátánok leláncoltatnak.”

2008. augusztus 18., hétfő

Ramadán, Korán, böjt

Azoknak, akik imájukat és böjtjüket óvatlan és kegyetlen módon rágalmazással, pletykával és mások sértegetésével törik meg, így szól Mohammed Próféta (s.a.w.) figyelmeztetése: „Vannak, akik böjtölnek, de nem származik számukra más a böjtből, csak éhség. Vannak, akik imádkoznak éjjel, de nem származik számukra más belőle, csak álmosság.”
Egy másik hadíszban pedig Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondja: „Aki nem mond le a hazugságról és rossztettekről, hát Allahnak nincs szüksége rá, hogy lemondjon az ételről és italról”.
Ezek a hadíszok egyértelműen mutatják, hogy Ramadánban különösen fontos ügyelnünk a megfelelő viselkedésre. Szívünket és elménket is fel kell készítenünk a böjtre. Ezt pedig nem tehetjük gondatlansággal és nemtörődömséggel. Különleges gonddal és áhítattal kell végeznünk az imáinkat, éber szívvel és nyitott elmével kell olvasnunk a Koránt, vagyonunkat meg kell tisztítanunk azzal, hogy zakátot vagy adományt adunk belőle. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a Kegyes Korán kinyilatkoztatása Ramadán havában kezdődött. Ezért különös gondot kell fordítanunk arra, hogy a Korán parancsait életünkben megvalósítsuk.
Az igazi Korán-olvasást a szív végzi. Külső szemeink csak a szív ablakaiként szolgálnak. A Ramadán és a Korán között szoros kapcsolat van. A Ramadán az ideje annak, hogy a Korán hangjára odafigyeljünk – arra a hangra, amely figyelmeztet minket igazi végzetünkre, amelyhez halálunk után érkezünk el. Mohammed Próféta (s.a.w.) azt mondta: „A böjt és a Korán közbenjárók lesznek az Utolsó Napon” , és: „A böjt a türelem fele” .

(Osman Nuri Topbas: A szeretet titka, részlet)

2008. augusztus 17., vasárnap

Hadísz



Ibn Omár (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Csak két embert lehet irigyelni. Az egyik, akinek Allah megadta a Korán ismeretét, és éjjel-nappal azt olvassa, a másik, akinek Allah gazdagságot adott, és éjjel-nappal abból adakozik”.